Orosháza
Városunk 31.000 lakossal a megye legiparosodottabb városává vált. A mezőgazdaság mellett ugyanis kiemelkedő szerepe van a helyi lakosok foglalkoztatásában az üveg, mezőgazdasági és autóalkatrész gyártásnak. Itt készítik a mindenki által ismert Orsi termékeket is. A városban több gimnázium, szakközép és - szakmunkásképző iskola gondoskodik a fiatalság képzéséről. Saját kórházunk és rendelő intézetünk van.
Büszkék vagyunk városunk új Főterére, amely nappal és esti kivilágításban is szemet gyönyörködtető látványosság. Itt kapott helyet Szent István királyunk és Kossuth Lajos szobra is. Főtér körül söröző, kávézó, pizzázó és étterem működik. Érdemes egy sétát tenni a főtér melletti műemlékhez, a barokk stílusú református templomhoz, valamint a gimnázium előtti történelmi emlékparkhoz. A templom mellett található a városi képtár is, amely az állandó kiállítások mellett kortárs képzőművészek munkáinak is rendszeresen helyet ad.
A városi rendezvények a főtéren és a sétáló utcán, a Kossuth utcán kerülnek megtartásra, mintegy 150 méterre a Belvárosi Vendégházunktól. A művelődési ház ad otthont a színházi és mozielőadásoknak, báloknak, és rendszeresek itt kiállítások is.
Gyopárosfürdő
A város nyugati városrészében vendégházainktól 3 km-re helyezkedik el az Alföld gyöngyszemeként emlegetett Gyopárosfürdő. A parkfürdő területén tóparti környezetben lubickolhatunk a kültéri hideg – meleg vizes medencékben és a sportuszodában. A tavon vízi biciklizni és csónakázni lehet. A testmozgást kedvelők strandröplabdázhatnak vagy focizhatnak a füves pályán.
Az élményfürdő óriás csúszdái, sodró folyosói, a masszírozó és dögönyöző elemek, a gyermek medence kortól függetlenül önfeledt perceket szereznek. 11 szauna kabinból álló szauna parkban szauna mesterek segítségével méregteleníthetjük szervezetünket.
A fürdő termálkútját 1999-ben gyógyvízzé nyilvánították. Mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségekben szenvedők számára jótékony hatású. A gyógyászati részlegben a gyógyvizes kezelések mellett egészségügyi szolgáltatások sora vehető igénybe akár kedvezményesen is a fürdő orvosának a javaslatára.
A wellness szolgáltatások közül említést érdemelnek a különböző masszázsok, iszappakolás, tangentor, fitnesz terem, sószoba, szolárium és a pedikűr.
A fürdő területén éttermek és büfék találhatók.
Fórum Étterem
A Fórum Gyorsétterem Orosháza közvetlen belvárosában a Kossuth utcán található. Étlapján állandó ételeink mellett napi menüvel, valamint napi ajánlattal várja a magyar konyhát szerető vendégeit.
Jó idő esetén hatalmas belvárosra néző hangulatos terasszal, illetve légkondicionált étteremmel minden igényt kielégítve várja az igényes étkezésre vágyó vendégeit.
La Rosa Étterem
A La Rosa Étterem udvarias kiszolgálással, kétszintes, tágas éttermünkben. Melegkonyhás éttermünkben vállaljuk bankettek, osztálytalálkozók, esküvők, céges és egyéb vacsorák rendezését. A különteremként is funkcionáló felső szinten 130 főig, éttermünk mindkét szintjén akár 300 főig vállalunk rendezvényeket! Orosháza Dózsa Gy. u. 24.
Diófa Csárda
Kellemes, légkondícionált csárda jellegű éttermünkben magyaros konyhával, hűtött italokkal várjak Önt, és családját, barátait. Éttermünk férőhelye 130 fő, mely sokrétű rendezvényre alkalmas, jó parkolási lehetőséggel. Kellemes hangulatú teraszunkon grillpartira is van lehetőség, hétvégén élőzenével. Napi menü, pizza, étlapon szereplő ételek házhoz szállítása.
Geli's Pub
Az újonnan épült orosházi Főtér mellett található teraszos vendéglátóhely alacsony árakkal, széles italválasztékkal és magas színvonallal várja kedves vendégeit.
Amadeus Kávéház
Barátságos, otthonos környezetben, klasszikus kávéházi hangulatban, széles italválasztékkal, szendvicsekkel, süteményekkel, várják Orosháza központjában.
Sziget Pub
Nagy befogadóképességgel és sokféle különleges itallal várják a piac mellett a Belvárosi Vendégháztól 300 méterre.
Bla-Bla
Orosháza szívében található Bla-Bla a középkorosztály szórakozóhelye. Igényes környezetben szórakozhat a kikapcsolódni vágyó vendég.
Musztáng Lovas Iskola
Korhatár nélkül várjuk a lovaglás kedvelőit, kicsiknek pónikon, nagyoknak pedig oktatólovakon történik a tanítása.
Belvárosi Tenisz Klub
Orosháza szívében található pálya a sportág szerelmeseinek ad lehetőséget szabadidejük eltöltésére.
Cím: 5900 Orosháza Báthory u. 9.
Kardoskúti Fehértó
A Nemzeti Park e részterületén a valamikori Vásárhelyi-puszta természet közeli állapotban fennmaradt központi részét, közte a Dél-Alföld legjelentősebb szikes tavát, a már 1966-ban védetté nyilvánított kardoskúti Fehér-tavat foglalja magába. A Vásárhelyi-puszta egykor Hódmezővásárhely külső legelője volt, ma nagyrészt Kardoskút és Székkutas osztozik rajta.
Kazszer - Teniszklub
A Vásárhelyi úti teniszcentrum három salakos és egy fedett pályával várja a sportág szerelmeseit.
Ravasz Tanya
Tanyamúzeum, állatsimogató, játszóház, futószáron lovaglás, buggy, quad, cross
Tel:+ 36309671226
Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba
Békés megye székhelye Munkácsi Mihály festőművészünk otthona is volt. Pályafutását e város falai között kezdte, ezért Békéscsaba feladatának tekinti a Munkácsi műalkotások gyűjtését és azok kiállítását a városi múzeumban és emlékházban. Érdemes sétát tenni a város sétáló utcájában, ellátogatni a Csaba Center bevásárló és szórakoztató központba. Október hónapban rendezik meg a Csabai kolbászfesztivált, amely évről évre több látogatót vonz.
Szeged
Hazánk egyik legnagyobb városa Orosházától 68 km-re fekszik. Feltétlenül látogassa meg a belvárost (a Széchenyi teret, a Kárász utcát, a Dóm teret) és sétáljon egyet a Tisza partján.
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Vendégházainktól mindössze 20 perc alatt érhető el Hódmezővásárhely.
A város külterületén Orosháza irányába rendezik meg évről évre április hónap végén a mezőgazdasági szakkiállítást és vásárt, amely nem csak a mezőgazdasággal foglalkozóknak, hanem mindenki számára érdekességül szolgál a neves fellépők, a gyönyörű állatok versenye és a vásári hangulat miatt.
2014. április 25-27.
Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark
Hódmezővásárhelytől 10 perc autó útra található az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark. Itt kapott helyet a monumentális Feszty-körkép. Az Emlékpark szíve: az egykor az Alföld legjelentősebb bencés monostorának romjai közelében emelt Árpád-emlékmű. A Skanzen (múzeumfalu) a mai Csongrád megye népi építészetét és 19-20. századi agrárnépességének életmódját mutatja be. A honfoglaló magyarság életmódját, harcmodorát, mindennapjait élhetjük át a Nomád Parkban erdei, tóparti környezetben.
Kondoros
Szarvas és Békéscsaba között félúton helyezkedik el Kondoros, ahol érdemes meglátogatni a Kondorosi Csárdát és múzeumot. A híres betyár Rózsa Sándor is megfordult itt.
Szarvas
Vendégházaink kiváló kiindulópontja lehet Szarvas város szépségeinek felfedezéséhez. Barangolhatunk az Arborétumban, ugyanitt megtekinthetjük a Mini Magyarország makett parkját. Az arborétumból indul a Katalin sétahajó, ahonnan megcsodálhatjuk a Körös holtág mellett épült villákat, a Borza kastélyt, és eljutunk a történelmi Magyarország mértani középpontját jelölő emlékhelyhez. Ne feledjünk fürdőruhát vinni, mert a holtág alkalmas a fürdőzésre. Kóstoljuk meg a kiváló halászlét is.
Mezőhegyesi Ménesbirtok
A Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménesintézetet II. József Császár alapította 1784 dec. 20.-án. A ménes egyedülálló kincsünk.
Szabadkígyós - Wenckheim-kastélyok
Wenckheim kastély a dél- alföld legpompázatosabb kastélya. Orosházától fél óra alatt elérhető.
Körösök-vízitúra
Vízi Bázisunk Békés-dánfokon,közvetlenül a Kettős-Körös mellett a kishajó kikötőben található.
A kikötő jól megközelíthető, őrzött parkolóval ellátott.
Kitűnő kiindulópontja a Körösökön tervezett vízi túráknak.